Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk










|
|
A falu elhelyezkedése: Az ország és Nógrád megye egyik legszebb vidékén Budapesttől 65 km-re lévő község.
Kétbodony Nógrád megye délnyugati részén, a Cserhát hegy lábánál fekvő, festői környezetű település, Budapesttől 70 km, Balassagyarmattól 23 km és Váctól 30 km távolságra van. Négy szomszédos települést köt össze. Romhány, Szente, Szécsénke, és Kisecset községeket.
|
A falu múltja: Már az előző bolgár állam idején is lakott hely volt. A tatárjárás után a Kartal nemzetség ősi birtoka lett. A Kartal nemzetségbeli Czudától származó Bodoni Czuda család közel 300 éven át birtokolta a falut.
Közben 1264 – 1276 között a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) élő apácák tulajdona volt. 1516-tól 25 éven át Werbőczi István volt a birtokosa, majd ismét a bodonyi Bodony család leszármazottaié lett.
Két ízben került török hódoltság alá, a falu e 113 év alatt kétszer néptelenedett el. Mindkét esetben felvidéki evangélikus tótokkal telepítették be.
A XVII.század során Bodony közelében kialakult egy kisebb falu is, melyet Felső-Bodonyként neveztek el. A régebbi, nagyobb lett az Alsó-Bodony. 1710-ben a romhányi csata a Felső- Bodonnyal határos sík mezőn zajlott. 1848-49-ben Bibiti Horváth Elek alispán – a falu földesura- révén kaptak történelmi szerepet az itt élők.
1902-1903 során a 2 falu egyesítéséből jött létre Kétbodony. 1982-től 1993 végéig Romhánnyal egyesítették. 1994. januártól ismét önálló község. 1895-től – kisebb megszakítással körjegyzőségi székhely.
|
 |
Kétbodony jelene: Megközelíthetősége:
1. A 2.sz. országos főútvonaltól Rétság felől, a 3.sz. országos főútvonaltól,
Aszód felől, a 22.sz. útról Balassagyarmat felől történhet meg.
2. Autóbusz-közlekedés minden irányból biztosított.
3. Vasútvonal közvetlenül nem érinti a falut.
Legközelebbi vasútállomások:
Romhányi állomástól a falu centrumig 1200 m, a becskei állomástól 7 km, a magyarnándori állomástól 9 km, a nógrádkövesdi állomástól is 9 km a távolság.
A vasút állomásokról közvetlenül, vagy átszállással a falu elérhetőségét menetrend szerinti autóbuszok biztosítják az utasoknak a közlekedést.
Éghajlat:
Mérsékelten hűvös, mérsékelten szárazként jellemezhető. A legmelegebb nyári napok maximum hőmérsékletének átlaga 35,5 C° , a leghidegebb téli napok, minimumnál – 17 C°. A legmelegebb napok július- augusztus, a leghidegebb január-február hónapban fordulnak elő.
|
Infrastruktúra:A villany, vezetékes ivóvíz, vezetékes telefon és a vezetékes gázszolgáltatás megoldódott. A csatorna-beruházás és szennyvízelvezetés a jövő feladata. A közutak állapota jó. Élelmiszerbolt és vendéglátóhely üzemelnek, étterem 1 km-re Romhányban, a Bodony felé lévő faluvégén található. A községben. Szemétszállítás kéthetenként, szervezetten történik. A falu lakossága nagy gondot fordít a település tisztaságára, a rendre. |
Gazdasági helyzet:Az itt élő emberek takaros családi házakban laknak, melyekhez virágos udvar és díszkert is tartozik. A családok egy része termőfölddel is rendelkezik, és csaknem minden család foglalkozik – kiegészítő tevékenységként – ribizli és málnatermeléssel. A fiatalabbak a környező települések ipari üzemeiben, vagy a helyi vállalkozóknál dolgoznak. Munkanélküliség 1996-97 óta alig fordul elő. Építőiparban dolgozókból hiány van, de a környező településekről is igénybe vehetők.
A községben lévő 17 hektáros horgásztó környékén lévő hétvégi telkek gondozása, az ott épülő házak is adnak munkalehetőséget. A telkek száma 450, amelyek közül már 250 telken épült hétvégi ház.
Letelepedési lehetőség:
Korlátozott mértékben lakásépítésre alkalmas közművesített telkek kedvező áron eladók. Megüresedő házakat esetenként eladásra kínálnak az örökösök.
A községben lévő vállalkozások:
- A Cserhát Reklám és Propaganda Kft.: a turizmust működteti és építőipari részlege is van.
- Horgászcikk Készítő Kft.
- Hangács János tereprendező és fuvarozó vállalkozó
- Szentesi László mezőgazdasági vállalkozó
- Dénes Henrietta vállalkozó: fodrászat, kozmetika, szolárium és virágbolt üzemeltetése.
Piac:
A telkekhez vezető Tó utca lakói, a házak elé polcokra kirakott árukínálattal hívják fel az átutazók, a vendégek figyelmét, hogy mit is lehet kedvező áron megvásárolni. Sikeresen és egyre többen csinálják az ilyen módon történő értékesítést.
|
Közlekedés, megközelíthetőség:Autóbuszjárat: Budapestről az Árpád-hídtól Rétságig, vagy Balassagyarmatig, átszállással Kétbodony centrumba érkezik a vendég. Balassagyarmati autóbusz pályaudvar telefonszáma : 35/301-400
Vonat: Budapest Nyugati pályaudvar – Vác- Diósjenő- Romhány végállomással, onnan autóbusszal, vagy gyalog érhető el a község centruma, amely 1200-1300 méterre van.
|
A település fejlődése:Az önállóság óta (1993 július 1.) 15 új családi ház épült. A használt házak eladását is figyelembe véve legalább 30 család telepedett le, elsősorban a fővárosból. Az üdülőtelepen pedig 250 körül van az újonnan épített hétvégi házak száma. Van fodrász, kozmetikus és virágbolt is településen. Havonta egyszer- kétszer zenés-táncos rendezvényre is sor kerül.
A községben jónak nevezhető a közbiztonság. Évenként 2-3 alkalommal szerepel valamelyik televízióadásban, illetve rádióriportokban nevezetességei, rendezvényei miatt.
|
Sportolási lehetőségek Kétbodonyban: Labdarúgás ( nagypályás, kispályás lehetőségek). Teniszpálya, a község centrumában, továbbá asztalitenisz, lovaglás, télen szánkózás, lovas szánkózás, síelés, sífutás, fakutyázás. Fogathajtásra is van lehetőség.
|
 |
Turistáknak látnivalók a községben: · 210 éves késő barokk műemléktemplom, előtte gondozott Hősök parkja, ahol az első világháború hősi halottainak emlékoszlopai, valamint az első és második világháborúban elhunytak kopjafái vannak a hősi halottak neveivel.
· Falumúzeum (tájház) a XIX. Század végi és a XX. Század első felének használati eszközeit, ruházatát és szokásait bemutató állandó kiállítással. Nyitva: csoportoknak igény szerint, egyéni turistáknak általában a hét végén.
· Mini állatkert (szérűskert) szelíd állatokkal, amelyeket a gyerekek simogathatnak.
· Bognárműhely is van a faluban, amelyet XIX. Század végi, XX. Század eleji, ma is működő ipari múzeumi, faipari gépekkel.
· II. Rákóczi Ferenc 1710. január 22-i csatájának helyszíne Romhány és Felső- Bodony közötti rét területe volt, viszont a csatát a Fejedelem a kisbodonyi falurészen lévő kis dombról irányította.
· Kuruc szobor a Millenniumi parkban a Rákóczi csata emlékére építtette az önkormányzat 2000-ben.
· Világító kereszt az evangélikus temetőben, a falu feletti dombon épült 1999-ben.
· 17 hektáros horgásztó, amely intenzíven telepített tó.
· A községet nagy számban keresik fel kirándulók, több napig itt lakó üdülők, horgászok és hétvégi pihenők.
· Kék turista útvonal a településen, illetve külterületén halad át, bélyegző –hely a turistaházakban. Saját turista útvonalon szintén lehet 3-5 km-en túrázni.
· Lovas sportokra is lehetőség van: lovaglás, hintózás
|
Közeli kirándulóhelyek 20 km-es körzetben: · Irodalmi emlékhelyek: Horpács (Mikszáth kúria) és Csesztve (Madách kúria), Mohora Mikszáth Kálmán – Mauks Ilona esküvői színhelye az evangélikus templom. Balassagyarmat: Palóc múzeum, képtár stb..
· Történelmi emlékhelyek Romhányban: Rákóczi mogyorófája és a Rákóczi csata emlékére állított obeliszk.
· Múzeumok: Balassagyarmat (Palóc Múzeum és Skanzen, a Szerb templom stb..), Bánk, Szűgy, Terény, Bercel, Cserhátsurány és Érsekvadkert ( helytörténeti múzeumok), Mohora ( Tolnai Klári emlékház)., Szécsény: Kubinyi Ferenc múzeum Terény: Orsómagnó múzeum.
· Várak: Nógrád, Drégely, Szanda, Hollókő ( az ófalu a Világörökség része)
· Fürdés: bánki tóstrand (8 km), Diósjenőn és Balassagyarmaton strandok, Pásztón melegvizű strand (40km)
· A községet körülvevő hegyekben, völgyekben ismerkedés a természettel, pl. a kéktúra útvonalon és saját 3-5 km-es túra útvonalon.
|
Horgászat, Vadászat Horgászás: Intenzíven telepített horgásztó, gazdag halállománnyal. Nyáron folyamatos a telepítés. Napijegy a horgásztanyánál lévő presszóban váltható. Hétvégén éjszakai horgászati lehetőség is adott.
Vadásztársaság: A romhányi vadászegyesület vendégeket, külföldieket is
fogad rendszeresen, elszállásolás a Cserhát turista
házakban.
|
Egyéb ajánlatok:Táborok szervezése: a vállalkozóknak rendezvények értekezletek, konferenciák, baráti-rokoni találkozások, lovas turistáknak istálló, szállás, a horgászoknak kiváló hely, mert a helyi horgásztavon kívül 8-10 horgásztó, köztük a palotási, a maconkai, a magyarnándori, a bánki, a diósjenői, a szécsényi tavak és az Ipoly folyó is, rövid idő alatt elérhetők. (30-40 perc)
Képzőművészeti: táborok szervezés alatt ( festők, fotósok, fafaragók)
|
Eseménynaptár
Alapítványok, civil szervezetek
„ Kétbodonyért” Alapítvány
A „Kétbodonyért” Alapítvány a község sport-és kulturális tevékenységének támogatója, alapította a település polgármestere. Bankszámlaszám: 63601101-16400258 ( szja 1%)
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 2655 Kétbodony, Madách u. 37. | | Polgármester: | Holes Imre | | Telefon: | 35/355-260 | | Alpolgármester: | Hajzsel József | | Jegyzõ: | Nagy Kálmán | | Képviselõtestület: | Bagyinszki Ferencné, Baráth Péter, Hugyecz István, Matulányi Györgyné |
Intézmények
Orvosi rendelő: 2655 Kétbodony, Madách út 37. 35/355-107
Orvos: Dr. Jakubecz József főorvos a háziorvos
Gyermekorvos: Dr. Szeleczki Teréz
Fogorvos: Romhányban van: Dr. Szépvölgyi János
Evangélikus Egyház Lelkészi Hivatal: 2655 Kétbodony, Tó út 21. 35/355-743
Lelkész: Kollár Zsolt
Falumúzeum: Vezetõ: Holes Imréné
A község régebbi központjában került kialakításra egy 350 m2-es több száz éves épület teljes felújításával. Megnyitása 2002. július hónapban volt. Gazdag gyűjteményét a lakosság adta össze.
 Művelődési Ház és Könyvtár: 2655 Kétbodony, Madách út 42. 35/355-260 Vezetõ: Saligáné Kis Szilvia
Postahivatal:
mobil postakocsi látogatja a települést.
Nyilvános telefonfülke a centrumban található, pénzbedobással működik.
|