Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Intézmények
Információk






|
|
A település múltja és elhelyezkedése. A településről az 1208-ban keletkezett okirat tesz említést először. Neve többször változott. Volt Szilasszentmiklós, Rábcaszentmiklós, Lébényszentmiklós, míg a végleges a mostani a Mosoni-síkságra utal.
A Győr, Mosonmagyaróvár és Csorna közötti háromszögben fekszik valmennyi említett várostól 20-20 km-re. A település csak XVII. sz-ban foglalta el jelenlegi helyét, mivel a közeli folyók gyakori kiöntései veszélyt okoztak. A település lakói kezdetben halászattal és vadászattal foglalkoztak. Ma a lakosság nagyobb hányada a közeli városokban talál munkát, kisebb részük mezőgazdaságból él.
A település egyik büszkesége a falu közepén emelkedő dombra épült templom (XVIII. Sz. vége), amelynek 47 m-es tornya és a mellette álló két kápolna (a jobb oldali Szent Kereszt-kápolna a XVI. sz.-ban, a bal oldali, amely a Hősök-kápolna nevet viseli, 1929-ben épült) impozáns látványt nyújt. Így az egész templomtér - a templom és a két kápolna - úgy néz ki, mint egy édesanya két gyermekével. Az ilyen típusú templomtér egyedülálló az országban.
Két un. "kinti" községrész tartozik még a településhez: Gyártelep, régi nevén Fábrika és Mosonújhely, amely korábban Jánosházapuszta néven volt ismert.
|
 |
A falu bemutatása, jelene A település jelenlegi lakossága: 2560 fő. A fejlődés elsősorban az ipar idetelepülésében testesülne meg, melyrea legalkalmasabb a Gyártelep, ahol közel van a vasútállomás, valamint az M-1-es autópálya leágazása. Szinte korlátlan mennyiségben van szabad földterület ennek megvalósítására. A település önkormányzata és lakossága várja a befektetőket, akár iparűzési adó kedvezményt is felajánlva. Rá lehet építeni a külső kapcsolatokat az 1993-ban létrehozott és a Kárpát-medencében 40 települést magába foglaló Országos Szentmiklós Szövetségre. A közeli Burgerlandban Lajta, és Várszentmiklós található.
Kultúrális élet: A községben nívós kultúrális élet folyik. Ehhez a 300 főt befogadó művelődési ház (a képen látható), valamint a 25 éves jubileumukat már ünneplő fúvószenekar és citerazenekar biztosítja a feltételeket.
|
SportéletA településünkön megyei I. osztályú labdarúgó csapat, NB III. férfi és női tekecsapat működik. |
Akikre büszkék vagyunk- Csétsényi Ivastics Ignác plébános, történetíró (1755-1825)
- Nikitsch Artúr világhírű karnagy, zeneszerző (1855-1922)
- Dr. Vargha Damján György irodalomtörténész, kódexkutató, egyetemi tanár (templomunkban emléktábla őrzi emlékét)
- A legnagyobb magyar, Széchenyi István településünkről választott felesége, gróf Zichy Károly özvegye, Crestencia személyében
- Kormos István költő (1923-1977) |
Eseménynaptár
Augusztus 6-án Urunk színeváltozása búcsú
December 6- án Miklós napja 2000. december 6-án ezen az ünnepen adta át a milleniumi zászlót dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke.
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Beruházási lehetőség
10 ha ipari és 5 ha kereskedelmi területen beruházási lehetőség adott. A területek közművesítve vannak. Ipari és logisztikai sport és turisztikai területeken várunk beruházókat. Érdeklődni a polgármesteri hivatalban.
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 9154 Mosonszentmiklós, Felszabadulás u. 3. | | Polgármester: | Varga László | | Telefon: | 96/360-023 | | Alpolgármester: | Varga Rudolf | | Jegyzõ: | Bajcsai Jánosné | | Képviselõtestület: | Varga Rudolf, Behon Péter Pál, Vecsei Ferenc, Bedő Csaba, Fülöp Roland, Simon Beatrix, Bözsei Szabolcs, Fütty László, Szabó Gábor |
Intézmények
Általános Iskola 96/564-402

|