Bemutatkozunk
Eseménynaptár
Befektetési, gazdasági lehetõség
Alapítványok, civil szervezetek
Intézmények
Információk










|
|
A Falu történeteNagyberki község Kaposvártól 20 km-re keletre, a 61-es közlekedési főút mellett, Dombóvártól 15 km-re, a Kapos-folyó völgyében fekvő település. A község határában talált leletek, sáncok, földvárak ill. feltárt ún. „halom” temetkezési helyek arra utalnak, hogy itt kelták laktak az idősszámítás előtti évezred közepén és messze földön híres telepet építettek ki. A Szalacskai őstelep mint fejedelmi székhely dunántúli gócpont volt, pénzverővel, bronzöntödével és kovácsműhellyel. A falu történetét – mind Nagyberki, mind Kisberkiét, ugyanis 1950-ig két önálló község volt a ma egy település - okleveles adatok alapján 1229-től ismerjük. Az 1860-as évekig Berki néven szerepelt, majd Kisberki csatolásával változott neve Nagyberkivé. A község mindig a környékbeli települések központjaként szerepelt, mint tanácsi székhely, majd mint körjegyzőségi székhely. Jelenleg 4 település körjegyzőségi székhelye. Frech József nagyberki lakos 2001-ben elkészült és kiadott, 300 oldalas, képekkel, illusztrációkkal ellátott monográfiája teljes mértékben felöleli és ismerteti Nagyberki történetét, történelmi, gazdasági, társadalmi és egyéb szempontokból is (kapható: Körjegyzőségi Hivatalban, utánvéttel is, ára: 1000 Ft). |
A Vigyázó-Kastély Az 1760-as években került a Schmiddeg családtól a Vigyázó család tulajdonába, a hozzá tartozó magtárral együtt. A kastély műemlék, a magtár műemlék jellegű épület. Tulajdonjoga 1980-ban került a Községi Tanácstól át a SM.-i Tanácshoz, és ekkortól került ide a SM.-i Levéltár kihelyezett anyaga, illetve ekkor, a ’80-as évek elején újították fel az épület. Levéltárként 1985-ben nyitották meg, adták át, ahol azóta földhivatali iratokat, községi tanácsi, termelőszövetkezeti iratokat tárolnak. 1986-tól - mint a SM.-i Levéltár legújabb kori osztályát. – megnyitották a kutatók számára is. A kastély alapterülete 1.100 m2 . A park területe 2 hektár – mely természetvédelmi terület a benne lévő, sajnos már csak néhány darab ritka fafajtára, cserjére tekintettel –, rajta egy kultúrházzal, megmaradt a helyi Önkormányzat tulajdonában. Az önkormányzatok jelenleg eladásra hirdetik az épületeket ill a parkot is.
|
 |
A falu rövid bemutatásaNagyberki 512 lakóépülete 12 utcában települt. A gondozott porták, a korszerű, komfortos házak sora, a rendben tartott közintézmények, a közszolgáltatások szintje jómódot tükröz. A községnek széles körű intézményhálózata van, többek között – intézményirányító társulás formájában – 1-8 osztályos általános iskolát (melyben nyelvi labor, számítástechnikai oktatás, zeneiskola működik), ahova több mint 300 gyermek jár a környező településekről, napköziotthonos óvodát, háziorvosi, fogorvosi rendelőt, körjegyzőséget, könyvtárat, az idősek számára Idősek Klubját tart fenn. A község valamennyi útja szilárd burkolatú, 1993-ban kerékpárút is épült Mosdósig. Az egészségügyi szolgálatot a helyi háziorvos illetve fogorvos látja el. A községben kábeltelevíziós hálózat (helyi képújsággal), földgázhálózat, korszerűnek mondható telefonhálózat van. A közeljövő legfontosabb fejlesztési feladata a szennyvízelvezető rendszer kiépítése. Az1960-as évektől egyre többen - főként szakmunkások és középfokú végzettséggel rendelkezők - találtak munkahelyet más ágazatokban, elsősorban Kaposváron, amely tendencia a helyi Termelőszövetkezet megszűnésével is fokozódott. Ugyanakkor igen sok magángazdálkodó jelent meg a faluban a kárpótlási, részaránytulajdonú földek megművelésére. Fontos szerepet tölt be a foglalkoztatásban a mosdósi kórház, melynek kiszolgáló személyzete jórészt helybeliekből és környékbeliekből tevődik össze.
|
Sportolási, kirándulási, természetjárási lehetőségek
A községben füves futballpálya (egy sportcentrumban , ahol 4 sávos, automata tekepálya is van), amely az NB II-es labdarúgóbajnokságban szereplő Kaposvölgye Vállalkozók SC pályája, az iskola udvarán aszfaltozott kézilabdapálya várja a sportolni vágyókat. A község határában terül el a horgászatra is használt Hársasberki-halastó, mintegy 150 ha vízterületével. Információ: Tormási István titkárnál (tel.: 30/997-3091). Kedvelt kirándulóhellyé vált az elmúlt években Csúz Béla és családja birtokában lévő Vadaskerti magántulajdonú tava, ahova előzetes egyeztetés után lehet ellátogatni.. |
A Kata-hegy és Szalacska-hegyA községtől délre 3 km-es távolságba helyezkedik el a kiváló a kiváló mikroklímájának köszönhetően a harmónikus, zamatos borokat termő Kata-hegy ill. mellette a Szalacska-hegy melyek országos jegyzékben szereplő bortermő helyek. A szép, rendezett pincékben kiváló borok érlelődnek, melyek a túrázni, kirándulni vágyók részére rendelkezésre állnak. A főbb termelt fajták: olaszrizling, királyleányka, zöldvertelini, kékfrankos, zweigelt és a merlot. Minden év tavaszán – a környező községekkel közös Hegyközség által rendezett borversenyen - hozzáértő, vizsgázott borszakértők minősítik a borokat. Június közepén itt rendezik meg - szentmise keretében, mivel Szalacska védőszentje páduai Szent Antal - az Antal-napi hegyi búcsút, az 1773-ban barokk stílusban épült római katolikus, műemlék jellegű kápolnánál, mely Szalacska legmagasabb pontján áll. Aki szereti a jó borokat, a friss tiszta levegőt és meg akarja ismerni az itteni hegyi gazdák vendégszeretetét, az látogasson ki a Kata- vagy Szalacska-hegyre, melyet végig karbantartott, kővel szórt úton közelíthet meg. |
 |
A falu híres szülötteOláh János költő 1942-ben Nagyberkiben született. Regényeket, verseket, színdarabot írt, Nagyberkivel kapcsolatos két önéletrajzi regénye a Közel (1976) ill. a Visszatérés (1979). |
Eseménynaptár
szeptember első vagy második szombatja Falunap
November közepén Erzsébet-napi búcsú
Befektetési, gazdasági lehetõség
- Építési telkek és eladó volt TSZ. ingatlanok
- Az Önkormányzat új építési telkeket alakít ki a község központjának számító Széchenyi és Petőfi utcák határolta területen. Várja az építkezni szándékozó fiatalok jelentkezését.
- A helyi Termelőszövetkezet felszámolása során még mindig van lehetőség a tulajdonukban lévő ingatlanok megvásárlására (pl.: volt vágóhíd, tsz-iroda, gépműhely, stb.)
Alapítványok, civil szervezetek
Hársasberki Horgász Egyesület 7255 Nagyberki, Széchenyi u. 5. 06-30/9391-121 Elnök: Szabó Ferenc
Polgárőrség 7255 Nagyberki, Kisberki u. 4. Elnök: Furián Ernő
Hegybíró 7255 Nagyberki, Ifjúság u. 10. Elnök: Oláh György
Információk
| Polgármesteri hivatal: | 7255 Nagyberki, Újváros u. 1. Körjegyzőség - 4 falu hivatala: Nagyberki- Kercseliget – Szabadi - Csoma | | Polgármester: | Komár András | | Telefon: | 82/579-006 | | 82/529-007 | | Fax: | 82/579-013 | | Fogadónapok: | hétfő-szerda: 8 – 16-ig, csütörtök – péntek: 8 – 12 –ig | | Alpolgármester: | Keszthelyi István | | Jegyzõ: | Kaposvölgyiné Dr. Hangyál Margit (körjegyző) | | Képviselõtestület: | Babák Istvánné, Igmándyné Berta Beáta, Török Zoltánné, Hammel Gyula, György László, Csúz Béla, Stágl József, Furián Ernő, Márton József |
Intézmények
Posta 7255 Nagyberki, Újváros u. 9.
Könyvtár 7255 Nagyberki, Dózsa Gy. u. 3/3. 82/377-179 Vezetõ: Tihanyi Melinda
Integrált Idősek Klubja Nagyberki Kirendeltség 7255 Nagyberki, Kossuth u. 61. Vezetõ: Kovács Lászlóné
Központi Általános Iskola 7255 Nagyberki, Ifjúság u. 1. 82/377-236 Vezetõ: György László
1-8. osztályos
Napközi Otthonos Óvoda 7255 Nagyberki, Kossuth u. 61. 82/377-177 Vezetõ: Pinkócziné Lékó Erzsébet
Művelődési ház 7255 Nagyberki, Fő u. 9.
(jelenleg nem működik)
Orvosi rendelő 7255 Nagyberki, Szabadság u. 11. 82/377-365
háziorvos: Dr. Izsáki Zoltán
gyermekorvos: Dr. Gelencsér Erzsébet – minden hónap első péntekjén rendel a rendelőben
nőgyógyász: Dr. Kozáry Miklós – minden hónap harmadik csütörtökjén rendel a rendelőben
védőnő: Vendel Anita - hétfőtől – péntekig 8-12-ig a védőnői rendelőben
|